aktuális

Egy eurós napijeggyel nyitnak pénteken a szlovák síterepek

[sielok.hu] A tavalyi szezonkezdethez hasonlóan az idén is az egy eurós napidíj tűnik a slágernek a szlovák síterepeken. Pénteken, számos helyen először indulnak be a liftek és csak jelképes összeget kell fizetni. Természetesen a síterepek szombaton is kinyitnak, de ekkor már nem érvényes az egy eurós jegy.
A hét elején 30-40 cm friss hó hullott a Magas-Tátra alatt, jelentősen segítve a hóágyúk dolgát. A Csorbai tónál (Štrbské pleso, 1346 m) már múlt hét óta hóágyúznak, így pénteken biztosan megnyílik az Interski rész, de az üzemeltetők szerint egyre reményteljesebben néz ki az Esíčko rész is, még az is lehet, hogy itt is sikerül rendbe tenni a pályákat. A Szoliszkó (Predné Solisko, 2093,3 m), oldalában ilyenkor még korai lenne síelni, erre valószínűleg karácsonyig várni kell.
A Magas-Tátra másik oldalán, Tátralomnic (Tatranská Lomnica, 850 m) felett is dübörögnek a hóágyúk. Most már van honnan vizet szerezni, hiszen a korábbi 40.000 köbméteres víztározó helyett már 115.000 köbméteres kapacitás segítheti a hóágyúkat. Itt közvetlenül a falu feletti pályákat lehet majd használni, a Lomnici-nyereg megnyitására még várni kell.

Forrás:
http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/szlovak-nyitas-egy-euro/

Posted In

Majunke Gedeon kiállítás

Maroš Semančík művészettörténész Hoepfner Guido után feldolgozta a Tátra másik nagy építészének, Majunke Gedeonnak a munkásságát is. A kutatómunka eredménye egy kiállítás, ami október 29-én, 15:00 órakor nyílik a Késmárki Múzeumban.
December 10-ig tekinthető majd meg, hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között.

A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka Majunke Gedeonról:

Építész, több szepesi épület tervezője, pl. a javorinai templom, a tátralomnici mai nevén Lomnica-szálló és az evangélikus templom, az ótátrafüredi Tátra-szálló, az újtátrafüredi régi szanatórium, a tátraszéplaki régi szanatórium, a Csorba-tói nagyhercegi villa -- a Szoliskó, az Öt-tőnál a Téry-menedékház (ezt az MTE építette Pfinn József tervei szerint, de a végén Majunke a veszteségek ellenére saját felajánlása alapján finanszírozta, építése alatt 37-szer járt fenn az Öttó-katlanában), a Nagytarpataki vashíd az Óriás vízesésnél, a Szilágyi Dezső emlék. A gölnicbányaiak megbízták a város közelében lévő tónál Thurzófüred megépítésével. A Szlatinai savanyúvízforrás (Branyiszkó falu mellett) tulajdonosa volt.
Az MKE központi választmányi tagja (Szepesszombat 1889-1913), az építő bizottság vezetője, az Öt-tavi Téry-menedékház gondnoka, a Tátra Osztály választmányi tagja (1889-től), az MKE poprádi ügynökség tagja (1891-től). Az MTE Budapesti Osztály választmányi tagja (1901-től), az MTSz Műszaki bizottság elnökhelyettese (1917-től).
Dőry Gyula javaslatára a Vörös-toronytól DK-re eső névtelen tornyot Majunke-toronynak nevezték el.

Forrás:
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/mhk/csarnok/m/majunke.htm

Posted In

Szélvihar, havazás és árvíz a Magas-Tátra térségében

[ujszo.com] Fákat döntött vagy csavart ki, ágakat tört le az erős szél a Magas-Tátrában az utóbbi órákban. A közlekedésrendészeti ügyelet arra kéri az autósokat, hogy kerüljék a Csorbató (Štrbské Pleso) és Podbanszkó (Podbanské) közti útszakaszt. A hegység legmagasabb területein havazik is, a friss hóréteg vastagsága helyenként az 50 centimétert is megközelíti.
A Poprádi, a Késmárki, a Lőcsei és az Iglói Járásban továbbra is erős szél fúj, az egyes széllökések sebessége a másodpercenként 25-30 métert is eléri.
A késmárki járásbeli Maldur (Podhorany) községben a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék miatt kiépett a medréből a helyi patak, ezért harmadfokú árvízvédelmi készültséget hirdettek.

Forrás:
http://ujszo.com/online/regio/2010/09/01/szelvihar-havazas-es-arviz-a-ma...

Posted In

Azonosították az ismeretlen katonákat a szimbolikus temetőben

A tátrai áldozatokról való megemlékezés méltó formája a Tátrában található Poprádi tó melletti szimbolikus temető. A látogatókat a kápolna falára írt mottó fogadja: A halottak emlékére – az élők intelmére. A szimbolikus temetőt, amely egy cirbolyafenyő-erdőben található, 1940. augusztus 11-én nyitották meg ünnepélyes keretek között. Zsindelytetős kis kápolnából, faragott sírkeresztekből és több tíz emléktáblából áll.
Hatvanhat éven keresztül ismeretlen katonák voltak az 1944-ben a Magas Tátrában szerencsétlenül járt Li-2 orosz katonai gép egyes utasai. Stanislav Bursa amatőr történész munkásságának köszönhetően most nevet és arcot is kapott az a hat orosz katona, akinek a kilétét mostanáig nem sikerült kideríteni. Bursa 30 éve foglalkozik a problémával, kutatott az orosz levéltárakban is. Azt is kiderítette, hogy a gép fedélzetén nem 24, hanem 22 személy tartózkodott.
Az orosz nagykövetség képviselőjének jelenlétében helyezték el a táblát, amely tartalmazza a Vörös Hadsereg eddig ismeretlen hat katonájának nevét. Az ünnepségen egyben arról is megemlékeztek, hogy 70 évvel ezelőtt nyitották meg a magashegység áldozatainak szimbolikus temetőjét.
A szimbolikus temető július 1-től december 31-ig tart nyitva a nyilvánosság számára. A Poprádi tótól sárga turistaút vezet el hozzá.
Forrás: http://nyarilap.hu/hegyek/karpatok/3004-magas-tatra-azonositottak-az-egy...

Posted In