Rovátka
Balesetekkel kezdődött a turistaszezon
Jóllehet csak magyar vonatkozású balesetekről szoktunk hírt adni a honlapon, most mégis kivételt teszünk, nem árt ugyanis megfontolni a Tátrát járóknak, hogy noha elkezdődött a nyár, a Tátrában még gyakran téli viszonyokkal találkozhatunk.
A szezon elején egy magában túrázó lengyel turistát kellett helikopterrel a poprádi kórházba szállítani. Az idős turistára a Kopa-hágó (Kopské sedlo) mellett találtak rá június 15-én este, nehezen beszélt, úgy tűnt, nem tudja, hol van. A nehezen megközelíthető helyről egy csörlő segítségével a mentőhelikopterbe emelték, a nyarilap.hu értesülései szerint a vizsgálatok kiderítették, hogy epilepsziás roham következtében terült el a földön.
A Nyugati-Tátrában egy 36 éves zsolnai lakos a Jamníki-völgybe (Jamnícka dolina) tartott, amikor a havas Zsári-nyeregben (Žiarske sedlo) megcsúszott, és kb. 300 méter csúszott le a völgybe. A szerencsétlen esés következtében eltört a lába, és számos egyéb sérülést is szenvedett. Szintén helikopterrel vitték a kórházba.
Szerdán három belga turista járt szerencsétlenül, igaz az ijedségen kívül komolyabb sérüléseket nem szenvedtek, mégis tanulságos az esetük. Késő délután kapták először a lengyel hegyimentők a belgák segélyhívását. A három turista felmászott a Rovátka-hágóhoz (Sedlo Prielom), azonban az időjárás hidegre fordult, és a korábbi firnes hóréteg hirtelen megfagyott és jegessé, életveszélyessé vált. A lejutás lehetetlenné vált a környező völgyekbe. Szerencsére a belgák úgy döntöttek, hogy nem indulnak tovább, és az időközben odaérkező szlovák mentőhelikopter a Rovátka-hágótól a biztonságos terepen található Hosszútavi-menedékházig (Zbojnicka chata) szállította őket.
A hegyimentők tájékoztatása szerint a magasabb helyeken még számos kisebb-nagyobb hómezővel találkozunk. Ezeket, ha lehet, kerüljük ki, vagy csak megfelelő felszereléssel keljünk át rajtuk, főleg, ha komolyabb szintkülönbséget kell leküzdeni. A vékonyabb hóréteg éles sziklákat takarhat, a zsolnai turistának is ez okozta a komoly sérüléseket.
Forrás:
http://www.nyarilap.hu/hegyek/karpatok/1547-balesetekkel-kezddoett-a-tur...
http://nyarilap.hu/hegyek/karpatok/1563-magas-tatra-belga-turistakat-men...
http://hzs.sk/?lang=sk&site=archivsprav&id=1102
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Felhők közt a nemzeti ünnepen
(Írta: Réka)
Éljen-éljen, háromnapos hétvége! Szeretjük az ilyet, lehetne gyakrabban is. Irány tehát a Tátra: Zsuzsival és Csabival. A terv: egy rövid túra, majd egy kétnapos hosszabb. Szombat délelőtt indulás Miskolcról, Csabi vezet, sportosan, Zsuzsi és Réka émelyeg. Megérkezés, parkolás a Csorbatónál (Štrbské pleso, 1346,6 m), elindulás, falatozás a tó mellett, majd újra elindulás. Sietni nem kell, a cél most csak az Elülső-Szoliszkó (Predné Solisko, 2093,3 m). Az út eleje erdőben vezet, többnyire a sífelvonó alatt. A pulóver és kabát hamarosan lekerül rólunk, a szokásos caplatás miatt. Kiérve az erdősávból a sípályára az ősz színei folyamatos fotózásra késztetnek bennünket – így többet állunk, mint haladunk.
- Teljes cikk
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 36 hét
12 év 37 hét
12 év 38 hét
12 év 39 hét
12 év 49 hét
12 év 49 hét
13 év 5 hét
13 év 5 hét
13 év 6 hét
13 év 14 hét