élménybeszámoló
A Sas út megmászása téli körülmények között
Valkó Géza írása
Már a nyáron kacsintgattunk Janóval erre az útra. Utána néztünk, begyűjtöttünk minden szükséges infót. Térképek, útleírás, mások mászóélményei. Nem volt nehéz, ez egy nagyon népszerű mászótúra, csak a közvetlen környezetünkből is legalább 4-5 ember teljesítette már. Nyáron. Mi is így gondoltuk, csak aztán teltek a hetek, mindig valami mást, valami „alkalmasabbat” kerestünk. Aztán kifutottunk az időből, akarom mondani a jóidőből. A nemzet ünnepe idén mégis Zakopane felé robogva talált minket.
Nem siettünk, estére terveztük csak elérni a Zawrat-hágót, ahol aznapi bivakunkat töltjük majd el. És mivel tisztában voltunk a hóviszonyokkal (később kiderült, hogy azért annyira mégsem), nem akartuk lerongyolni magunkat a meleghullám kellős közepén egy szenvedős, nagyzsákkal folyton combigbeszakadós felmenettel akármelyik völgyből is. Mi a legkönnyebb utat választottuk. Lanovkával fellibegtünk a Gáspár-csúcsra (Kasprov vrch), a csúcson megittuk a szokásos teánkat, élveztük a napsütést, majd a főgerincen kényelmesen átsétáltunk a Svinica csúcsára. Igaz, a csúcsra felvezető szakasz már nem volt olyan kényelmes, a Zawrat-hágóig átvezető szakaszon pedig már a kötél is előkerült, de szép időben, jókedvűen értük el bivakhelyünket, a tulajdonképpeni Sas-út beszállását. (A bivakolás elvileg tilos. - a szerk.)

A kistestvér nagy hegyein
Első rész.
Talán furcsának tűnhet, hogy a magas-tatra.hu-n mit keres egy cikk az Alacsony-Tátráról, de én úgy vélem, hogy igenis van helye itt e olvasmánynak, hiszen a Magas-Tátrához autózva, elhaladva az Alacsony-Tátra csodás láncolat mellett - vagy azon keresztül haladva, kiben nem merült volna fel, hogy egyszer ide is el kellene látogatni?
Én ellátogattam, többször is, és erről most engedjétek meg, hogy beszámoljak nektek, hátha kedvetek lesz nektek is ide ellátogatni, mert érdemes.
Az első gerincbejárási kísérlet.
A 30. születésnapomra gondoltam megajándékozom magam egy túrával. Az Alacsony-Tátra gerincén akartam végig menni Donovalyból (Dóval) Telgártig (Garamfő). Édesapám június 26-án fuvarozott fel Donovalyba, ahol búcsút intettünk egymásnak, én meg szépen kezemben a GPS-el nekiindultam a hegynek. Megterveztem mindent előre. Szálláshelyek, felszerelés, élelem, forráshelyek, ahol vízhez juthatok, tehát mondhatni mindenre felkészültem. A hátizsákkal Szlovákián át c. útikönyv Alacsony-Tátrával foglalkozó kiadványában a gerinctúrára 5 napot írnak, de az első napi utazás miatt ezt én 6-nak terveztem be, hiszen ekkor hajnalban még Pestről el kell jutni a startig, így nem lehet egész nap menetelni.

Egy éve történt: havas Poduplaszki-völgy
Úgy terveztem, ez az írás a Helyzetjelentés a Magas-Tátrából címet kapja, ám szokásos módon, mire befejeztem, már elvesztetette aktualitását. (Közben újra aktuális lett: épp egy éve volt - a szerk.) 2008. október legelején történt ugyanis, hogy úgy határoztunk, egy kétnapos őszi túrával zárjuk ezt a nyári idényt. Végül csak egynapos kirándulás lett belőle.
A terv a következő volt: fel a Poduplaszki-völgyben (Bielovodská dolina), át a Rovátkán (Prielom, 2288 m), éjszakázás a Hosszútavi-menedékházban (Zbojnícka-chata, 1960 m), másnap vissza a Rovátkára, majd fel a Lengyel-nyeregre (Poľský hrebeň, 2200 m) és onnan a Kis-Viszokára, (Východná Vysoká, 2428 m) majd lejövet a Felkai-völgyön (Velická dolina) át Ótátrafüredre (Starý Smokovec 1010 m), ahonnan busszal megyünk vissza Lysa Poľanába az autónkhoz. Az időjárás-előrejelzés már hétfőre sem egyértelmű helyzetet, néhol esőt jósolt, keddre pedig bizonyosan esőt, ezért szóba került, hogy a második nap esetleg a lejövetel mellett döntünk. Az ok azonban, ami miatt el sem mentünk a házig, nem fordult meg a fejünkben a lehetőségek között.
- Teljes cikk
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
The Wall Street Journal: Túrázás Szlovákia gránitcsúcsain
A Wall Street Journalban a napokban megjelent egy túrabeszámoló a Tátráról. Szerintem nagyon érdekes, hogy egy messziről jött ember hogy látja kedvenc hegységünket.
A bevezető szerint a Tátra "az Alpok kevésbé ismert, olcsóbb alternatívája". Négy napot töltöttek a hegységben. Pozsonyból vonattal mentek Poprádra, megjegyzik, hogy az utasok nyitva hagyták az ablakokat, pedig odakint nagyon meleg volt (szerintem szegények nem jöttek rá, hogy valószínűleg nem volt légkondicionálás a vonaton :-)). Az első éjszakát Ótátrafüreden (Starý Smokovec, 1010 m) töltötték.
Másnap a "városban" lófráltak, bementek az információs irodába, ahol kiválasztották a következő napokra az útvonalat: a Felső Turistautat (Tatranská Magistrála). Az irodában fel is hívtak nekik két hegyi házat, és lefoglalták a szállást. Aznap este még jól megvacsoráztak (pisztráng, sertés, népi zenekar, szlovák sör - amit jól meg is dicsérnek).
- Teljes cikk
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges




Friss hozzászólások
5 nap 16 óra
2 hét 15 óra
2 hét 2 nap
2 hét 5 nap
3 hét 6 nap
4 hét 18 óra
4 hét 6 nap
6 hét 2 nap
6 hét 2 nap
6 hét 3 nap