Tátralomnic

Múzeumba kerül a régi tátralomnici kabinoslift

[sielok.hu] Már régóta nem közlekedik a lift a tátralomnici Grand Hotel és a Kőpataki-tó között. Az egykori liftre még emlékeztetnek a fennmaradt tartóoszlopok és a régi völgyállomás épülete. Hamarosan elbontják a liftet, az alsó állomásból múzeumot alakítanak ki, ahová a szétszedett lanovka darabjai is kerülhetnek.
Aki csak 1999 után járt először a Magas-Tátrában, az már nem utazhatott a régi nagykabinossal, amelyet még 1937 decemberében adtak át a nagyközönségnek, közel másfél éves építkezés után. Aki utazott rajta, az a 898 méteren található völgyállomásról indult, esetleg kiszállhatott az 1165 méteren épített Start nevű középállomáson, majd megérkezett az 1794 méteren található hegyállomásra. A lift elég megbízhatóan szolgált a hosszú évek alatt, az 1999-es bezárásáig csak háromszor (1956, 1976, 1981) kellett felújítani.
Hiába újítgatták, nagyobb és gyorsabb nem lett, a huszonhat személyes kabinjai télen kétszer, nyáron pedig háromszor tudtak fordulni egy óra alatt, ennél már jóval többen szerettek volna feljutni vele. A sorsát a falu másik végében épült kabinos átadása pecsételte meg, a 900 fő/órás kapacitású új kabinos feleslegessé tette a régi 78 fő/órás nagykabinos liftet. Az új liftet 1995-ben adták át, a régi még néhány évig működött a biztonság kedvéért.
Ezen a nyáron kezdődik meg a régi lift maradványainak teljes eltüntetése. Az idén a Kőpataki-tó és a Start megálló közötti felső szakaszon távolítják el a földben maradt tartólifteket, majd jövőre következik az alsó szakasz. A korábbi állomások még mindig állnak, egyelőre az biztos, hogy az alsó állomásból hamarosan múzeum lehet, ahol a tátrai lanovkákról, vasútról és a helyi közlekedésről láthatunk kiállítást.
A Tátra-rajongóknak jó hír, hogy június végén elkezdődött egy hatszemélyes, modern ülőlift építése Tátralomnicon, amelynek építéséről hamarosan további részletekkel szolgálunk.
Forrás: http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/lift-muzeum-lomnic/

Posted In

Próbaüzemben az ingyenes parkolás a Magas-Tátrában

[nyarilap.hu] Július végéig próbaüzemként működik az ingyenes parkolás a Magas-Tátrában. Legutóbbi írásunk óta egy-két dolog pontosodott, sajnos nem igazán a turistáknak kedvező módon.
A rendelkezés szerint csak azok parkolhatnak ingyen a Magas-Tátrában, akik legalább négy éjszakát foglalnak le valamelyik helyi szálláshelyen. Az indoklás szerint átlagosan ennyi éjszakát töltenek itt az ide látogató turisták …. Vagyis, a mostanában jellemző hosszú hétvégés kirándulások alatt továbbra is fizetni kell a parkolásért.
További pontosítás, hogy az ingyenes parkolás csak Ótátrafüred (Starý Smokovec) és Tátralomnic (Tatranská Lomnica) parkolóiban érvényes.
Tátraváros (Vysoké Tatry) polgármestere bejelentette, hogy a próbaüzem július végéig tart, akkor értékelik majd, hogy a város költségvetése mennyit veszít a kedvezményekkel. Akkor döntenek, hogy továbbra is marad-e az ingyenes rendszer vagy visszatérnek a fizetős megoldáshoz.

Forrás:
http://www.nyarilap.hu/hegyek/karpatok/2880-ingyen-parkolas-a-magas-tatr...

Posted In

Gyenge szezonnal búcsúzik a tél a Magas-Tátrában

[sielok.hu] Hivatalosan ezen a hétvégén lehet még egyet utoljára csúszni a Magas-Tátra két állva maradt síterepén Tátralomnicon és Csorbatónál. Olcsóbb jegyek, friss hó, és csalódás zárja az idei síszezont, hiszen még a tavalyi gyatra szezonnál is kevesebben jöttek idén télen a Magas-Tátrába.

Posted In

Hoepfner Guido kiállítás Miskolcon is

Pozsony, Igló és Budapest után Miskolcon is kiállítják a Hoepfner Guido építész munkásságát bemutató anyagot. A helyszín a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara székháza, a Kós Ház (Miskolc, Görgey u. 32).
A megnyitó február 10-én szerdán, délután 5 órakor lesz.
A kiállítást Fegyverneky Sándor országos főépítész nyitja meg, és jelen lesznek a kiállítás kurátorai is: Maroš Semančík (Szlovák Építészek Szövetsége) Poprádról és Hadik András (Magyar Építészeti Múzeum) Budapestről.
Tegnap raktuk fel a kiállítási anyagot, nagyon szép és alapos, és nem csak építészeknek érdekes. Sok korabeli fotó, tervrajz látható, közülük elég sok a tátrai épületekkel foglalkozik.
A kiállítás megtekinthető március 10-ig hétköznapokon 9-13 óráig.

Posted In