főgerinc

Új magyar csúcs a Magas-Tátrában

[mhssz.hu]

Idén augusztusban Kiss Péter sikeresen végigjárta a Magas-Tátra főgerincét. 17-én, szerdán indult a Kopa-hágóból (Kopské sedlo, 1750 m), és 21-én, vasárnap délután háromra ért a Liliom-hágóba (Ľaliové sedlo, 1947 m). Az ismert adatok szerint ez az első olyan bejárás, amelynek során a főgerincet társ nélkül mászta végig magyar hegymászó.
A Magas-Tátra főgerincének első ismert magyar bejárási kísérlete az 1960-as évek elején történt, a második 1965 márciusában. Ezek is, és még néhány további eredménytelenek voltak.
Az első sikeres magyar bejárást 1971 augusztusában hajtotta végre Kisvári János és Neidenbach Ákos.
Az első magyar téli bejárás 1983-ban volt, résztvevői Dékány Péter, Fodor Zoltán és Vörös László (Cinó). Kilenc nap alatt járták be a főgerincet, utolsó napon szinte már csak egy pezsgőtablettájuk maradt ennivalóként. Teljesítményük nagyságát sejteti, hogy télen azóta sem sikerült magyar csapatnak az ismétlés.
Egyedüljáróként figyelemre méltó Ozsváth Attila teljesítménye, aki 1983 júliusában három nap alatt a Kopa-hágótól a Simon-toronyig (Žabí kôň, 2291 m) jutott. Ugyanő egy évvel később szintén a szélsőségesen rossz idő miatt kényszerült feladni, ekkor a Jávor-csúcson (Malý Javorový štít, 2385 m).
Leginkább zergelábúnak Németh Csaba, az ismert hegyi maratonista bizonyult, aki a Kopa-hágóból 20 óra alatt érte el a Tátra-csúcsot (Vysoká, 2560 m), azonban itt közbeszólt az időjárás.
Kiss Péternek ezzel a mostani sikerével tehát egy régóta esedékes eredményt könyvelhet el a magyar hegymászás.

Forrás:
http://www.mhssz.hu/index.php/component/content/article/95-tatrai-csucs

Posted In