aktuális

Aktuális hírek a Lengyel-Tátrából

Nagy Árpádtól kaptuk az alábbi hasznos híreket, köszönet értük:
E hét elején voltunk a Lengyel-Tátrában.
2, számomra új információt tapasztaltam, illetve további egyet olvastam a neten.
Az egyik, hogy az időjárás alakulásától függően meghatározatlan ideig (ezen a héten még biztosan) le van zárva a Felső-Kondracka-nyeregről (1765 m) a Giewont-ra (1894 m) vezető kék jelzésű turistaút, a Giewonton lévő kereszt felújítása miatt.
Pontos időpontot nem tudnak, az időjárás alakulásától függ, mikor nyitják meg, mostanában minden nap esik, mi is eláztunk minden nap.
Forrás: http://www.tpn.pl/
A másik, hogy a Sas útnak a Zawrat (2159 m) - Zerge-hegy (2291 m) közötti szakaszát egyirányúsították, csak a Zawratról lehet haladni a Zerge-hegy felé.
Ez ki van táblázva pl. a Zawraton, és azt hiszem, a völgyek bejáratánál lévő jegyárusító pavilonoknál is.
Utánakerestem, ez 2007. július 3.-án vezették be, én előtte 2 héttel voltam ott utoljára, de ezt a hírt csak most tudtam meg.
ha jól láttam, ez a hír nem volt fenn akkor a honlapon, esetleg most fel lehetne tenni, mint ismételt figyelemfelkeltést, pláne a magyar turista elmúlt évi Sas-úton történt balesetére is figyelmeztetve.
Forrás: http://www.alpio.pl/co-nowego/ostatnio-w-gorach/jeden-kierunek-na-orlej-...
Talán sokan nem tudják, hogy folytatódik a Halas-tóhoz vezető aszfaltozott út felújítása is. Emiatt július 1. és augusztus 21. között a Palenica-tisztástól (984 m) a Mickiewicz-vízesésekig (1099 m) vezető útszakaszt csak a lovas kocsik és a gyermekkocsival közlekedő turisták használhatják. A gyalogos turisták a Palenica-tisztásról a régi gazdasági úton juthatnak el a Roztoka menedékházig (1031 m), onnan a zöld jelzésen fel a Mickiewicz-vízesésekig (1099 m), ahonnét a már tavaly felújított úton juthatnak el a Halas-tóig (1395 m).
Forrás: http://www.tpn.pl/

Posted In

Előadás Miskolcon a Tátráról

Posted In

Erdőtűz a Tátrában

[inforadio.hu] A poprádi tűzoltók immár negyedik napja küzdenek a lángokkal a Magas-Tátra több pontján. Az erdőtűz már több mint 100 hektáros területet érint.
A legsúlyosabb helyzetet a Tátralomnic és Zdiar közötti területről, valamint Svit környékéről jelentik. A lángok miatt le kellett zárni a Zdiar felé vezető forgalmas autóutat is.
A tüzet a hadsereg két helikoptere is oltja. A munkálatokat nehezíti az erős délnyugati szél, emiatt a nagy erőfeszítés ellenére a tűz gyorsan terjed. A lángok főleg ott pusztítanak, ahol még nem sikerült felszámolni a 2004-es hatalmas vihar következményeit, a nehezen hozzáférhető területen fekvő, kiszáradt fatörmelék gyufamódjára lobban lángra - nyilatkozta az oltási munkálatokat vezető tűzoltóparancsnok.
A tátrai tűz nem kíméli az elmúlt években kiültetett fiatal erdőt sem. Az elmúlt 4 nap alatt a Magas-Tátra négy különböző helyéről jelentettek tüzet. Erich Lauf járási tűzoltóparancsnok szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a gyújtogatás sem zárható ki, bár erre vonatkozó bizonyítékokat eddig még nem sikerült találni. Az anyagi kár több százezer euróra tehető.
Protics János, Pozsony

Forrás:
http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-274357

Posted In

Másfél kilométeres lavina pusztított a Tátrában

Nem tartozik szorosan az oldal témájához, mert nem a Magas-Tátrában történt az eset, (hanem a Nyugati-Tátrában) de úgy döntöttünk, hogy kitesszük a hírt, mert nagyon fontos.

[mr1 – Kossuth-Rádió] Évszázadonként egyszer előforduló méretű lavina zuhant le a szlovákiai Tátra hegység nyugati részén, a Zsári völgyben (Žiarska dolina): másfél kilométer hosszú volt. Senki sem sérült meg, de azt még nem tudják, mekkora a kár. A térségben napok óta a legmagasabb fokú lavinariadó van érvényben, miután az elmúlt napokban csaknem egy méter hó friss hó esett. A szlovák hatóságok most újból felhívták a figyelmet arra, hogy mindenki tartsa be a szabályokat, és a látogatók elől elzárt Zsári-völgybe ne utazzon senki.
Forrás: www.mr1-kossuth.hu
Mindez március 25-én történt.
A laviny.sk portálon képek is vannak a lavináról:
http://www.laviny.sk/index.php?menu=foto&album=100
(A fenti kép is innen származik.)
Felhívnám a figyelmet, hogy jelenleg Szlovákia összes magasabb hegységében 4-es a lavinaveszély (az ötös skálán).

Frissítés:
Scheirich László küldött képeket a lavina okozta pusztulásról. Megtekinthetitek őket ide kattintva. Köszönet értük!

Posted In