Tátrai hangulatok - A Magas-Tátra régi képeslapokon
Nagy Árpádtól, a magas-tatra.info szerkesztőjétől kaptuk az alábbi levelet:
Kedves barátaim, ismerőseim, túratársaim!
Várhatóan 2014. februárjában megjelenik legújabb, „Tátrai hangulatok – A Magas-Tátra régi képeslapokon” című könyvem, melyben történelmi sétára hívok mindenkit egykori hazánk egyik legszebb vidékére.
Az album megjelenése előtt már csak egyetlen feltételnek, mégpedig a megfelelő számú előrendelés összegyűjtésének kell teljesülnie.
Ehhez kérem most barátaim, ismerőseim, túratársaim, a hegyeket, a Magas-Tátrát, a régi képeslapokat, a régi idők hangulatát kedvelők segítségét.
Az alábbi linkre kattintva honlapomon rövid ismertető olvasható az albumról:
Tátrai hangulatok - A Magas-Tátra régi képeslapokon
A honlap jobb oldali menüsorában található „Könyv megrendelése” képre kattintva azonnal lehetőség van a könyv kedvezményes előrendelésére.
Előre is köszönöm mindenkinek az album megjelenését támogató előrendelését, ami leendő olvasóként azért fontos, mivel a könyv hagyományos könyvesbolti forgalomban nem lesz kapható.
Aki teheti, kérem, ismeretségi körében küldje tovább ezt a levelet, hogy azok az érdeklődők is értesüljenek róla, akik nem szerepelnek az én címlistáimon.
Köszönöm mindenkinek az albumot népszerűsítő továbbításokat!
Turista üdvözlettel: Nagy Árpád
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Az oldal jövője
Akik az elmúlt napokban az oldalt látogatták, azt láthatták, hogy nem működött. Ennek egy adatbázishiba volt az oka, amit a szolgáltatóm szerencsére ki tudott javítani, viszont a dolog újra felhívta a figyelmemet arra, hogy az oldal alatt futó motor már nem felel meg a mai igényeknek.
Ezzel kapcsolatosan azon is elgondolkoztam, hogy érdemes-e még friss híreket gyűjtenem (egy ideje nem is teszem), amikor ott van a kiváló magas-tatra.info, amivel ezen a téren nem érdemes versenyezni.
Így elkezdtük az oldal újraépítését. Annyit elárulhatok, hogy letisztult és minimalista lesz. Az oldal indulása óta eltelt csaknem hét évben sokat változott az internet, talán már nem a mi dolgunk, hogy időjárást jelentsünk vagy valutaváltó dobozt működtessünk. Az alapvető információk és az élménybeszámolók természetesen megmaradnak (a régiek is, és újak is fognak készülni), de friss híreket már nem fogunk közölni.
A fő profilunk a saját tartalom előállítása lesz, saját élmények alapján.
Remélhetőleg heteken belül élesedik az új oldal, maradjatok velünk (is)!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
A hosszú hétvégén szerencsétlenül járt magyar turisták esete
Hat magyar turistát kerestek a Magas-Tátrában a hegyimentők. A turistacsoport a Lomnici-csúcs közelében tévedt el, és az eredménytelen esti keresés után csak reggel sikerült rájuk bukkani. A turisták eltűnését péntek este jelentették a hatóságoknak, a csoport megrekedt az útján és önállóan nem tudott eljutni egyetlen menedékhelyre sem. Péntek este négy hegyimentő indult a helyszínre, de az eljegesedett terep miatt nem tudták pontosan bemérni, merre is van a hat bajbajutott kiránduló.
A keresés ma reggel folytatódott, helikoptert is bevetettek a turisták megtalálására. A csoportot végül sikerült lokalizálni, és kimenteni szorult helyzetéből. A kirándulóknak nem volt meg a szükséges felszerelése a túrához, nehéz körülmények között töltötték az éjszakát, de senkinek sem esett komolyabb baja.
Forrás:
http://www.bumm.sk/66456/hat-magyar-turista-rekedt-a-tatraban.html
Eddig a hír. Elolvasva több dolog is feltűnik. Turisták? A Lomnici-csúcs kötelében? Télen?! A magyar turisták – sajnos szokás szerint – most is maguknak köszönhették a bajt, illetve annak, hogy egyáltalán nem tartották be az egyébként igen egyszerű szabályokat.
A március 15-i hétvégén hagyományosan tömegek mennek Magyarországról a Tátrába, azt azonban elfelejtik, hogy ha itthon már tavasz is van, ott még igencsak tart a tél. A tél pedig nemcsak a téli körülmények miatt érdekes, hanem a téli zárlat miatt is. Ilyenkor a menedékházak fölött a turistautak le vannak zárva.
Ahonnan egyébként a hat turistát kimentették, oda a téli zárlaton kívül sem szabad turistáknak menniük, ugyanis a turistautak elhagyása is tilos, télen és nyáron is. Az itthoni hegyekben lehet, hogy önkényesnek tűnnek ezek a szabályok, de a Tátrában könnyen az életünkbe kerülhet a megszegésük.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Az új regisztrációk ideiglenesen letiltva
Mivel nagyon megszaporodtak a kamu regisztrációk, bizonytalan időre letiltottuk új felhasználók regisztrálását. Az oldalnak egy nagyobb újratervezése van folyamatban, ha azzal elkészültünk, változik a dolog.
Köszönjük a türelmet.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 36 hét
12 év 37 hét
12 év 38 hét
12 év 39 hét
12 év 49 hét
12 év 49 hét
13 év 5 hét
13 év 5 hét
13 év 6 hét
13 év 14 hét