vihar

Végveszélyben a Magas-Tátra?

[bumm.sk] Folyamatosan hanyatlik a szlovákiai Magas-Tátra faállományának állapota a 2004-es orkánkatasztrófa óta. A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) vezetői szerint a park hatvanéves története során még soha nem volt olyan súlyos a helyzet, mint idén.
A Magas-Tátra déli lejtőin 2004. november 19-én végigsöprő orkánszerű szélben a TANAP kezelésében lévő 50 ezer hektár egynegyede pusztult el. Azóta szárazság és többször rekordmeleg tizedelte tovább a fenyveseket, átalakult a talaj összetétele és vészesen elszaporodtak a szúrajok. "A nemzeti park megalapítása óta nem volt ilyen nagy a baj" - mondta Peter Fleischer, az országos erdészeti igazgatóság munkatársa.
"A szúinvázót lehetetlen feltartóztatni. A kártevők a legvédettebb területekre is behatoltak, ahová a munkatársaink nem tudnak eljutni" - tette hozzá Peter Liška, a TANAP igazgatója.
A megközelíthetetlen területeken valószínűleg teljesen tönkremegy az erdő. Tavaly kétezer hektárról tüntette el a fenyőket a szú - mondta Liška.
Civil környezetvédők úgy vélik, hogy a nemzeti park vezetői felelősek a kialakult helyzetért. Álláspontjuk szerint a 2004-es természeti csapás után érintetlenül kellett volna hagyni az erdőt, hogy a maga erejéből újuljon meg, a park menedzsmentje viszont a kidőlt fák kitermelése mellett döntött. "Ha nem húztak volna ki minden csonkot, akkor nem lettek volna katasztrofális következményei a viharnak" - mondta Erik Baláž, a VLK környezetvédelmi mozgalom vezetője.
A szlovák kormány 2013-ig összesen 1,5 milliárd koronát fordít a szúinvázió elleni küzdelemre. A Magas-Tátra megmentésére kidolgozott terv szerint lombos fákat fognak telepíteni, amelyek jobban ellenállnak a kártevőknek és a talajban végbemenő változásoknak - mondta Peter Fleischer.
Forrás:
http://bumm.sk/fooldal/1/24909/vegveszelyben-a-magas-tatra.html

Posted In

Cikkajánló: Természeti csapás - viharkár a Magas-Tátrában

Négy évvel ezelőtt volt az azóta is sokat emlegetett tátrai vihar. Ebből az apropóból mindenkinek ajánljuk olvasásra a következő, igen érdekes és témába vágó cikket:
http://www.tiszaklub.hu/5_4_tatra.php

Posted In

Riasztást adott ki a meteorológiai intézet

Szlovákia magasabban fekvő területein újra erős széllökések várhatók ma este. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet emiatt egyes fokozatú riasztást adott ki ma 5 óra 42 perckor. A riasztás 23 óráig van érvényben. A széllökések sebessége 17-25 m/s között várható.

Az alábbi linkre kattintva meg lehet nézni, hogy hol milyen erősségű a riasztás:
http://www.shmu.sk/sk/?page=987
Forrás:
http://ujszo.com/online/regio/2008/10/31/
riasztast-adott-ki-a-meteorologiai-intezet-terkeppel

Posted In

Ismét tarolt a vihar a Magas-Tátrában

Az erdészek becslése szerint körülbelül tízezer köbméter fát is tönkretett a mai magas-tátrai szélvihar, főként a Javorina környéki védett erdőterületen. Pontosabb kárbecslésre az erős szél miatt egyelőre a szakembereknek sincs módjuk.
Villany nélkül maradt a Magas-Tátra északkeleti részén Ždiar és Javorina, mert az erős szél miatt fák dőltek a villanyvezetékekre, és emiatt megszakadt az áramszolgáltatás az említett településeken. A Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató tájékoztatása szerint hasonló a helyzet Szepesbélán is.

Forrás: http://ujszo.com/online/regio/2008/10/30
/ismet-tarolt-a-vihar-a-magas-tatraban

Posted In