www.magas-tatra.hu

(Kércsi László írása, köszönet érte!) 

A Tátra ismerői, a turistakalauzok mondják, írják, hogy a legstabilabb és legszebb évszak a Tátrában az ősz.  Csak ki kell fogni. Az elmúlt két évben a rossz időt fogtam ki. Idén szeptember közepe óta figyelem az időjárás előrejelzést, hogy mikor lesz jó idő. Folyamatosan halogattam az utazást, és október 9-én elindultam. Már a vonatból látszottak a hegyek, még jóval Igló (Spišská Nová Ves) előtt. Megérkezve a szálláshelyre, ledobáltam a cuccot, bekaptam az ebédemet és usgyi, irány Felsőhági (Vyšné Hágy). Már nyáron elhatároztam, hogy onnan begyalogolok Tátraszéplakra (Tatranská Polianka), és fényképezem a hegyeket. Öröm az ürömben, a 2004. novemberi vihar óta olyan arcát mutatja, mint még soha. Ragyogó napsütésben jártam végig. Sorban jöttek elő a csúcsok. Először a Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovský štít  2654,4m) – ami uralja a térséget, majd a Tompa-hegy (Tupa 2284,5m) és a Koncsiszta (Končistá 2537,5m), köztük a Stólai-völgy (Štôlská dolina). A Gerlach minden kanyar után más-más arcát mutatja.

Augusztus végén balassagyarmati hegymászó ismerőseinkkel töltöttünk el néhány napot a Poprádi-tavi házban (Chata pri Popradskom plese, 1500m), ám az időjárás korántsem volt kegyes hozzánk. Úgy gondoltuk azonban, hogy egy kisebb túrától nem tarthat vissza bennünket a pesszimista időjárás-jelentés, úgyhogy 23-án, szerdán reggel fél nyolckor útra is keltünk felfelé a Menguszfalvi-völgyben (Mengusovká dolina). Ekkor ugyan a hajnali eső éppen szünetelt, ám számítani lehetett a folytatásra.

2006. szeptember 30.
A leírást Panka készítette, köszönet neki!
Szombaton hajnalban 6-kor indultunk Klárival Kelenföldről. Felvettük Balázst, és elautókáztunk Istvánhoz, én otthagytam a kocsimat, és átpakoltunk az övébe. Nagyon okos döntés volt egy ötajtós Opel Corsaból egy háromajtós Suzukiba átülni, de a Suzuki tulajdonosa ragaszkodott hozzá. Hátul elég kényelmetlen volt a hely, a lábunk sokszor az elöl ülők nyakában volt, de legalább kevesebbet fogyasztott a kocsi… Tervünk első napra egy bemelegítő laza túra volt, hogy másnap korán kelve, frissen indulhassunk a Tengerszem (Rysy, 2499 m) csúcsra. Megengedték, hogy az első napi útvonalat én találjam ki. Itthon kicsit utánanéztem a dolgoknak, s mivel imádom a tavakat, az Öt-tavi katlant (Kotlina Piatich spišských plies) néztem ki. 11 óra körül értünk Ótátrafüredre (Starý Smokovec, 1010 m), ahol leparkoltunk, s indultunk volna, de kiderült, hogy a fiúk még nem túraruhában voltak, így nekiálltak átöltözni. Tarajkára (Hrebienok, 1285 m) siklóval mentünk fel. Ügyesen épp lekéstük a fél 12–eset, így fél órát várhattunk a következőre. Igazából ennyi idő alatt gyalog is majdnem felértünk volna, de ha már megvettük a jegyeket, és mi álltunk a sor legelején, megvártuk az indulást. Felérve kapásból ott akartam kijönni, ahol be volt zárva a kijárat, így egyből jól rám is szóltak. Hát nem én lettem volna, ha nem… Nem is időztünk, hanem, miután Klári feltette a lépésszámlálómat, nagy léptekkel elindultunk a piros jelzésen Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata, 1475 m) felé, küzdöttük magunkat előre a sok turista között. Végig erdőben mentünk, megnéztük az Óriás-vízesést (Obrovský vodopád), s a menedékház közelében leültünk kb. 10 percre, elfogyasztani az ebédünket (1óra 10 perckor). Továbbindultunk, s hamarosan kiértünk a Kis-Tarpataki-völgybe (Malá Studená dolina),

(DJ Judit írása)
2006. aug. 5.

Pár éve még állandó nyári program volt egy-egy tátrai hétvége, de tavaly nyáron már nem sikerült megegyeznünk alkalmas időpontban, és elmaradt a tömeges túrázás. Aztán Zoli pár hete ismét felvetette a levelezőlistánkon az ötletet, csak a lelkes jelentkező válaszok nem jöttek. Jó néhány e-mail váltása után úgy döntöttünk, hogy hárman is elmegyünk, nem várunk több jelentkezőre. A túra útvonalát is Zoli választotta – naná – hiszen ő ismeri közülünk legjobban a Tátrát. A hegység észak-déli átszelése volt a tervünk. Pestről ¾ 4-kor sikerült elindulnunk Miskolcra, amin csak tovább rontott, hogy Újpalotán eltévedtünk és csak kedves járókelők segítségével találtunk fel az M3-asra. Így a tervekhez képest kicsit késve értünk le Miskolcra is, ott persze már semmi gond nem volt a tájékozódással – bár biztos Pesten is könnyített volna a helyzetünkön egy térkép. Zoli és cuccainak bepakolása (átmenetileg megszabadítottuk a kocsit a kalaptartótól, mint zavaró felszereléstől), búcsú Rékától és irány Poprád. A számomra, mint sofőr számára kitűzött feladatok: érjek oda a 8-ig nyitva tartó aggteleki határhoz (ez teljesíthető távolság is volt), és 10-ig a kempingbe is úgy, hogy beleférjen egy Tesco-vásárlás is Poprádon. 10 perccel 10 előtt befordultunk a kempingbe. Mivel a másnapra tervezett hosszú túránk korareggeli keléssel járt, ezért idén hűtlenek lettünk a jól bevált Sportcamp-hez, és a Stará Lesná-i út melletti Jupela kempingben szálltunk meg. A sötét ellenére elég könnyen találtunk sátorverésre alkalmas helyet, és miután felépítettük a házainkat, megjutalmaztuk magunkat némi sörrel. Természetesen Zoli születésnapjára is koccintani kellett. A sörök mellett persze önfeledt térképnézegetést is csaptunk, és az időjárás-előrejelzés ellenére szép időről ábrándoztunk.