www.magas-tatra.hu

(Kércsi László írása, köszönet érte!) 

A Tátra ismerői, a turistakalauzok mondják, írják, hogy a legstabilabb és legszebb évszak a Tátrában az ősz.  Csak ki kell fogni. Az elmúlt két évben a rossz időt fogtam ki. Idén szeptember közepe óta figyelem az időjárás előrejelzést, hogy mikor lesz jó idő. Folyamatosan halogattam az utazást, és október 9-én elindultam. Már a vonatból látszottak a hegyek, még jóval Igló (Spišská Nová Ves) előtt. Megérkezve a szálláshelyre, ledobáltam a cuccot, bekaptam az ebédemet és usgyi, irány Felsőhági (Vyšné Hágy). Már nyáron elhatároztam, hogy onnan begyalogolok Tátraszéplakra (Tatranská Polianka), és fényképezem a hegyeket. Öröm az ürömben, a 2004. novemberi vihar óta olyan arcát mutatja, mint még soha. Ragyogó napsütésben jártam végig. Sorban jöttek elő a csúcsok. Először a Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovský štít  2654,4m) – ami uralja a térséget, majd a Tompa-hegy (Tupa 2284,5m) és a Koncsiszta (Končistá 2537,5m), köztük a Stólai-völgy (Štôlská dolina). A Gerlach minden kanyar után más-más arcát mutatja.

Tovább haladva belátunk a Batizfalvi-völgybe (Batizovská dolina), és fölötte látjuk a Batizfalvi-csúcsot (Batizovský štít  2448,1m).  Újszéplakról (Nová Polianka) visszafelé nézve feltűnik a Bástya-gerinc (Hrebeň bášt) és a Szoliszkó-csúcsok. A Batizfalvi völgy egyre jobban kinyílik és látható a Batizfalvi-, Kacsa-völgyi-, (Kačací štít 2400,8m) és a Jeges-tavi-csúcs (Popradský Ľadový štít 2396m). 

Innen már belátunk a Gerlachfalvi-katlanba (Gerlachovský kotol) is. A katlan fölött jól látható a Virágoskert-torony (Kvetnicová veža, 2432,9m) és fölötte a Katlan-torony (Čertová veža), legfelül a Kis-Gerlachfalvi-csúcs (Kotlový štít 2601,1m), ahonnan elágazik a katlan két oldala. A tátrai villamosnak van egy Danielov dom (Daniháza) nevű megállója. A házat a vihar előtt sosem láttam, most jól látszik a villamosból és az autóútról is. Már Újszéplakról is látszanak a Felkai-gránátok (Velické granáty), közeledve Daniháza felé a Kis-Viszokától (Východná Vysoká 2428m) végig láthatjuk a csúcsokat: Szontágh-csúcs (Kupola 2420,4m), Weszter-csúcs (Westerov štít 2429m), Bibircs (Bradavica 2476m), Nagy-Gránátfal-torony  (Veľká Granátová veža 2317,7m), Ottó-csúcs (Dvojitá veža 2311m) és a Fonatos (Velická kopa 2227,3m).

A látóhatárt a Nagyszalóki-csúcs (Slavkovský štít 2452m) és a Szalóki-taraj (Vareškový hrebeň 2388,8m) zárja le.

Másnap ismét ragyogó napsütésben indultam a Felkai-völgybe (Velická dolina). Tátraszéplakról a zöld jelzésen mentem, Az út mellett még mindig dolgoznak az erdei munkások, lovakkal húzatják ki az útra a kidőlt, letisztított fenyőfákat. A turistautat aránylag jól letisztították, de én az autóutat választottam, majd a Felkai-patak (Velický potok) hídjánál tértem rá az ösvényre. A Felkai-réten (Velická poľana) pihenőt és ruhacserét tartottam, a kicsavart inget, trikót a hátizsákra terítve szárítottam. 

Vizet „tankoltam” a Sziléziai házban (Sliezsky dom), és folytattam utamat a Felkai-tó (Velické pleso 1665,5m) partján. Elképzelésem szerint felmásztam volna a Kis-Viszokára, de minimum a Lengyel-nyeregre (Poľský hrebeň 2199,6m). Az első meglepetés az Örök-esőnél (Večný dážď) ért, nem volt csöpögés. Végül találtam egy pontot, ahová másodpercenként 1-2 csepp cseppent. Ugyanakkor a Felkai-vízesés (Velický vodopád) szépen csordogált. A Virágoskert (Kvetnica) a régi, megvoltak a kis tó-maradványok. A második meglepetés a Hosszú-tónál (Dlhé pleso 1939m) ért. Szemmel láthatóan 2-3 métert apadt a vize.

A hosszú jelzőt most elhanyagolhattuk volna, mert a sekélyebb vége teljesen száraz volt. A Gerlach már árnyékot vetett a völgyre, de a Lengyel-nyereg és a Kis-Viszoka még napfényben úszott. Sóvárogva néztem, mert a 6 X és a 20 kg súlyfölösleg megtette hatását, nem bírtam tovább menni. Szégyenszemre visszafordultam. Fölmenni még csak-csak ment volna, de a lejövetelt már nem bírtam volna. Sebaj, több nap mint kolbász, a Kis-Viszoka jövőre is ott lesz.

A következő napon (okt.11.), megint szép idő. Régóta visszatérő szokásom, hogy reggel az első utam a szálláson a konyha, vagy a fürdőszoba, ugyanis onnan látom, hogy vannak-e hegyek vagy sem. Gyönyörűek voltak. Barátom szerint „lakkcipős” túrára indultam. Szerinte ez azt jelenti, hogy lanovkával megyünk a hegyekbe. Már többször voltam a Lomnici-nyeregben (Lomnické sedlo 2190,4m) – mindig lakkcipősen – de még igazán jó képeket nem tudtam készíteni, mert a hegyek árnyékban voltak, vagy mire felértem befelhősödtek. „Korán reggel” indultam, így egyik veszély sem állt fenn. A poprádi vasútállomáson most építik az aluljárókat, ezért a Tátralomnici motorvonat (motorovy vlak) helyett autóbusz jár (az állomás épülete mögül indul) a Studený Potok-i állomásig. Innen már a villamoshoz hasonló motorvonat – csak kék színű – jár Tátralomnicra. Elballagtam a lanovkához és szerencsére járt (ha kevesebb az utas, akkor óránként indítják). A sedačkova-val (szedacsková lanovka, libegő) fel is üldögéltem a Lomnici-nyeregbe. Aznap én voltam az első utas – nekem indították el. Gyönyörű látvány fogadott, ezt a képek bizonyíthatják.

Újabb meglepetés ért, a Kőpataki-tónak (Skalnaté pleso 1751,1m) alig van vize. Ez már pár napja látható, itt az oldalon. Kb. egy órát „élvezkedtem” fenn.

  Lefelé jövet a lanovkán jutott eszembe, hogy a Nagy-Morgásról (Veľká Svišťovká 2037m) sem tudtam napfényes képeket készíteni. Hát ilyen a hegyi ember, elindul felfelé, hogy lejöhessen. Barátom szerint a hegyi ember ennél több, mert közben iszik egy kis borovicskát, vagy kisüsti barackpálinkát, sőt még egy kis pikniket is rendez ebéd címén. Fellihegtem a Nagy-Morgásra.

 Már a Nagy-Morgás-hágó (sedlo pod Svišťovkou 2023m) előtt feltünt a Papírusz-csúcs (Čierný štít 2429m),

a hágóról a teljes Zöld-tavi-völgy  (dolina Zeleného plesa) a fölötte levő csúcsokkal, és a Bélai-Tátra (Belianské Tatry) egy része. A csúcsról viszont mindent látni körben.

Azt hittem, ez a csúcs, de tévedtem, mert másnap hosszú gondolkodás után Feri barátom rábeszélésére nekivágtunk a Bélai-Tátrának, közös barátunkkal Scheirich Lászlóval. A fél hatos autóbusszal indultunk Poprádról, 6 órakor kiszálltunk a Biela Voda megállónál tök sötétben. A parkolóban már volt egy autóbusz, mint kiderült – nem túrázni jöttek, csak technikai szünetet tartottak. Először a hölgyek vonultak félre, majd az urak. Mi pedig ketten elindultunk felfelé (Scheirich L. később indult munkahelyéről). 7 órakor, már világosban értünk a Zsállya-forrási (Šalviový prameň) elágazáshoz és a kék jelzésen gyűjtöttük a métereket, és az izzadtságot. Az út vége felé, a második híd után egy kis kitérővel szép kilátás nyílt a Zöld-tó-völgyére.

  A Nagy-Fehér-tónál (Veľké Bielé pleso 1615,4m) reggelizés címen pihenőt tartottunk.

 Reggeli után a Bélai-domb (Belianská kopa 1835m) alatt felmentünk az Elülső-Kopa-hágóra (Predné Kopské sedlo 1778m), itt ért utól minket Laci. A hágóról szép kilátás nyílik a Fehér-tavak-völgyére (dolina Bielich plies), és a Rézakna-völgyekre (Predné és Zadné Meďodoly). Ismerős tény, hogy a Széles-nyergen (Široké sedlo 1825,5m) át lehet menni Zár-ba (Ždiár), ezen az úton indultunk tovább. Elég nagy kanyarú szerpentinen jutottunk a Bolond Gerő (Hlúpy 2060,8m) alatt egy kisebb nyeregbe, innen már tökéletes kilátás nyílt a Magas-Tátra északi mellékgerinceire, valamint a Lengyel-Tátrára.

 Volt olyan tervünk, hogy felmászunk valamelyik csúcsra is, de a 6 X újból közbeszólt, és én tökéletesen beértem ezzel a látvánnyal. Lefelé elindultunk a Kopa-hágóhoz és onnan a kék jelzésen Javorinára.

Az idő kezdett felhőssé válni, másnapra már zömmel felhőben voltak a csúcsok. Azért tettünk egy levezető túrát a Zamkovszky-menedékházhoz (Zamkovského chata). Azon töprengtem, hogy a négy nap alatt nem találkoztam magyarokkal. No az ötödik napon már két csapattal is találkoztunk. Péntek este lejárt a „tátrai mandátumunk”, így másnap reggel hazaindultunk.