Gyenge szezonnal búcsúzik a tél a Magas-Tátrában
[sielok.hu] Hivatalosan ezen a hétvégén lehet még egyet utoljára csúszni a Magas-Tátra két állva maradt síterepén Tátralomnicon és Csorbatónál. Olcsóbb jegyek, friss hó, és csalódás zárja az idei síszezont, hiszen még a tavalyi gyatra szezonnál is kevesebben jöttek idén télen a Magas-Tátrába.
A héten legalább 20 cm friss hó hullott a Lomnici-nyeregben, és a sors iróniája, hogy az egész szezonban nem volt ilyen jó a hó minősége, mint az utolsó hétvégén. Persze, ez nem az évekkel ezelőtt megszokott több méter vastag hótakaró, de az általában még májusban is síelhető hegyoldalban az idén alig esett hó. A tervek szerint Tátralomnicon már az előző hétvégén befejeződött volna a szezon, de egy hetet még ráhúztak, igaz ebből négy napig (kedd-péntek) karbantartás miatt állnak a liftek a falu felett, a nyeregben pedig a frissen hullott hó lavinaveszélyt okozott, és csütörtökön nem járt a lift. Már csak az időjáráson múlik, hogy hétvégén 13 eurós napijegyért lehessen egyet utoljára síelni a Čučoriedky pályán és a Kőpataki-tó felett.
A másik üzemelő síterep, Csorbató is a hétvégén tart utoljára nyitva - hivatalosan. Itt valamivel több pálya van nyitva a 16 eurós napijegyért. A helyzet még annyira nem reménytelen, csak hétközben már nem éri meg a nyitva tartás. A síterep szóvivője szerint, ha az időjárás is engedi, akkor májusig minden hétvégén lehet majd síelni a Csorbai-tó felett.
A Magas-Tátrában június 15-én kezdődik a turistaszezon, addig az állatvilág nyugalma érdekében érvényben maradnak a szigorítások. A sítúrázóknak lehet fontos hír, hogy április 15-től már csak a kijelölt turistautakon lehet sítúrázni a Magas-Tátrában. A sítúrázókra is ugyanaz vonatkozik, mint a gyalogos turistákra: túrázás csak a völgyekben lehetséges a menedékházakig, onnan egy másik völgyben lévő menedékházhoz átkelni már tilos.
Tehát hivatalosan is eljött az idény utolsó hétvégéje, még korai lenne visszatekinteni a télre, de az biztos, hogy még a tavalyi katasztrofális szezont is sikerült alulmúlni. Tavalyhoz képest 9 százalékkal, a tavalyelőtti szezonhoz képest pedig 39 százalékkal csökkent a vendégek száma. Létszámban, a magyarok továbbra is a hatodik helyen állnak az 5,2%-os aránnyal.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Friss hozzászólások
12 év 36 hét
12 év 37 hét
12 év 38 hét
12 év 39 hét
12 év 49 hét
12 év 49 hét
13 év 5 hét
13 év 5 hét
13 év 6 hét
13 év 14 hét