Hegymászótábor a Tátrában

Idén nyáron is megszervezte az Alpinsport Klub a nyári magashegyi hegymászó tanfolyamát, most a HSzJSE-vel közösen. A tanfolyamhoz csatlakozhattak a már végzettek is, így mi is velük tartottunk. Ezúton köszönjük Szabó Lacinak a lehetőséget.
Mikor ezeket a sorokat írom, a tábor még tart. Mi pár nappal korábban hazatértünk. Esőben mentünk fel a hegyre, és esőben jöttünk le, de a közbeeső napokon szép idő volt. És mivel az időjárás 4–5 napon keresztül kegyes volt hozzánk, egy nap kirándulás után négy napot végigmásztunk, és ez tulajdonképpen elég is volt.
A vasárnap tehát még a bizonytalankodás jegyében telt, végig borongós volt az idő, ezért Gabival és Erával felsiettünk a Fehér-tavi csúcsra (Jahňací štít, 2229 m). A délutáni órákat pedig azzal ütöttük el, hogy korgó gyomorral vártuk a vacsorát.
A következő napokon Szabó Laci csapatával másztunk. Laci a Zerge-gerincre (Kozí hrebeň) vezető utak közül válogatott, ill. kombinálta őket (és esetenként improvizált). Először egy Bocek-útba, majd egy Andráši-, harmadik nap egy Puškáš-útba szálltunk be, utoljára pedig ismét egy Puškáš-út maradt, ez utóbbi a Zerge-csúcs (Kozí štít, 2111m) alatti torony oldalában kezdődött, majd folytattuk fel a Zergére. Ezek hivatalosan III-as IV-es utak, IV-esnél nehezebbet pedig mi sem nagyon akartunk bevállalni, mert noha tavaly másztunk V-ösöket, akkor a nehezebb szakaszokat Tallér tolta előre. Azt kell azonban mondanom (megkérem a szerkesztőt, hogy a következőket ne húzza ki valamiféle rosszul értelmezett szerénység jegyében… :-), Zoli ügyes elölmászó, olyan, aki a másodmászóra is tekintettel van, pl. a köztesrakással, a kötélvezetéssel. Másfelől viszont időnként hajlamos belemászni az útnál nehezebb szakaszokba, majd bájosan belemondja a walkie-talkie-ba, hogy „csináltam itt neked egy kis sportszerű nehezítést”. Persze engem sem kell sajnálni, egy-két alkalommal önként másztam bele a „tutiba”. Ami pedig az elölmászást illeti, fogalmazzunk úgy, hogy idén is kipróbáltam magam. És csak egy kicsivel többször, mint tavaly. Szóval pszichésen (is) van még mit fejlődnöm.
A mászott utak egytől-egyig szépek voltak, de hogy a Tátrai legendáriumot idézzem: „egy láthatatlan kéz kisebb-nagyobb köveket dobált felénk”. A kőzet tehát egyes szakaszokon igen törős volt, egyik alkalommal mászótársunk, Árpi lába alól fejméretű szikladarab szakadt ki elölmászás közben. Az utak mindegyikében volt egy-egy füves szakasz (zerge-ösvény), amit mászócipőben nem olyan kellemes abszolválni. Mivel az előző napokon sok eső esett, néhol vizes volt az út, a Bocek-út eleje például nagyon vizes, saras.
Ami a legjobb a Zerge-gerincben, az a névadók jelenléte. Mászás közben számtalanszor láttunk zergéket, velünk párhuzamos éleken, gerinceken szökelltek, szégyenben hagyva a hegymászókat. Nekem volt is egy nulladik típusú zergetalálkozásom: éppen álltam a standban, Zoli már felért, sőt, talán már be is vett biztosításba, mikor megközelített engem egy zerge. Az egyik szarva hiányzott, a másik pedig lifegett, és kb. négy méterre tőlem, a fejem felett, támadóállásban leste a mozdulataimat. Vérzergének tűnt… Idővel rájöttem, hogy megnyugtatja, ha nem nézek rá (nehéz volt levenni róla a szemem, mert soha nem álltam ilyen közel zergéhez), végül le is ugrált mellettem a sziklán és a füvön, majd komótos falatozásba kezdett, miközben hátsó fertályán folyamatosan potyogtatott. Gyönyörű volt.
A hét nagy meglepetése a fényes eb visszatérése volt. Idén még nem találkoztunk vele a Zöld-tavi ház (Chata pri Zelenom plese) folyosóján, s keseregve állapítottuk meg, hogy a fekete labrador biztos az örök vadászmezőkre távozott. Most viszont, szerda délután ismét ott feküdt szokásos helyén, a földszinti folyosón, orrával a konyhában, eltorlaszolva az utat.
A hét további eseményeinek mérlege:
Két lavina a Rézpadokon (igen, elképesztő mennyiségű hó maradt ott!);
egy villámcsapás a Wéber-csúcsba (Malý Kežmarský štít, 2 514), mely hatalmas kőomlást eredményezett;
egy felfedezés, miszerint a magasból látható fekete tó (mely nem azonos az ún. Fekete-tóval (Čierne pleso), noha annak közelében van) gyakorlatilag megközelíthetetlen;
min. 10 db égővörös, viszkető csípés, melyet kétmilliméteres, légyszerű rovarok okoztak;
két horkoló hímnemű a szobában (keresem a világ legjobb füldugóját!);
egy pár tönkrement túrabakancs (RIP);
néhány szem félérett fekete áfonya;
és számos jófej mászótárs.
Köszönük, hogy ismét ott lehettünk!