A hosszú hétvégén szerencsétlenül járt magyar turisták esete
Hat magyar turistát kerestek a Magas-Tátrában a hegyimentők. A turistacsoport a Lomnici-csúcs közelében tévedt el, és az eredménytelen esti keresés után csak reggel sikerült rájuk bukkani. A turisták eltűnését péntek este jelentették a hatóságoknak, a csoport megrekedt az útján és önállóan nem tudott eljutni egyetlen menedékhelyre sem. Péntek este négy hegyimentő indult a helyszínre, de az eljegesedett terep miatt nem tudták pontosan bemérni, merre is van a hat bajbajutott kiránduló.
A keresés ma reggel folytatódott, helikoptert is bevetettek a turisták megtalálására. A csoportot végül sikerült lokalizálni, és kimenteni szorult helyzetéből. A kirándulóknak nem volt meg a szükséges felszerelése a túrához, nehéz körülmények között töltötték az éjszakát, de senkinek sem esett komolyabb baja.
Forrás:
http://www.bumm.sk/66456/hat-magyar-turista-rekedt-a-tatraban.html
Eddig a hír. Elolvasva több dolog is feltűnik. Turisták? A Lomnici-csúcs kötelében? Télen?! A magyar turisták – sajnos szokás szerint – most is maguknak köszönhették a bajt, illetve annak, hogy egyáltalán nem tartották be az egyébként igen egyszerű szabályokat.
A március 15-i hétvégén hagyományosan tömegek mennek Magyarországról a Tátrába, azt azonban elfelejtik, hogy ha itthon már tavasz is van, ott még igencsak tart a tél. A tél pedig nemcsak a téli körülmények miatt érdekes, hanem a téli zárlat miatt is. Ilyenkor a menedékházak fölött a turistautak le vannak zárva.
Ahonnan egyébként a hat turistát kimentették, oda a téli zárlaton kívül sem szabad turistáknak menniük, ugyanis a turistautak elhagyása is tilos, télen és nyáron is. Az itthoni hegyekben lehet, hogy önkényesnek tűnnek ezek a szabályok, de a Tátrában könnyen az életünkbe kerülhet a megszegésük.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Az új regisztrációk ideiglenesen letiltva
Mivel nagyon megszaporodtak a kamu regisztrációk, bizonytalan időre letiltottuk új felhasználók regisztrálását. Az oldalnak egy nagyobb újratervezése van folyamatban, ha azzal elkészültünk, változik a dolog.
Köszönjük a türelmet.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Új magyar csúcs a Magas-Tátrában
Idén augusztusban Kiss Péter sikeresen végigjárta a Magas-Tátra főgerincét. 17-én, szerdán indult a Kopa-hágóból (Kopské sedlo, 1750 m), és 21-én, vasárnap délután háromra ért a Liliom-hágóba (Ľaliové sedlo, 1947 m). Az ismert adatok szerint ez az első olyan bejárás, amelynek során a főgerincet társ nélkül mászta végig magyar hegymászó.
A Magas-Tátra főgerincének első ismert magyar bejárási kísérlete az 1960-as évek elején történt, a második 1965 márciusában. Ezek is, és még néhány további eredménytelenek voltak.
Az első sikeres magyar bejárást 1971 augusztusában hajtotta végre Kisvári János és Neidenbach Ákos.
Az első magyar téli bejárás 1983-ban volt, résztvevői Dékány Péter, Fodor Zoltán és Vörös László (Cinó). Kilenc nap alatt járták be a főgerincet, utolsó napon szinte már csak egy pezsgőtablettájuk maradt ennivalóként. Teljesítményük nagyságát sejteti, hogy télen azóta sem sikerült magyar csapatnak az ismétlés.
Egyedüljáróként figyelemre méltó Ozsváth Attila teljesítménye, aki 1983 júliusában három nap alatt a Kopa-hágótól a Simon-toronyig (Žabí kôň, 2291 m) jutott. Ugyanő egy évvel később szintén a szélsőségesen rossz idő miatt kényszerült feladni, ekkor a Jávor-csúcson (Malý Javorový štít, 2385 m).
Leginkább zergelábúnak Németh Csaba, az ismert hegyi maratonista bizonyult, aki a Kopa-hágóból 20 óra alatt érte el a Tátra-csúcsot (Vysoká, 2560 m), azonban itt közbeszólt az időjárás.
Kiss Péternek ezzel a mostani sikerével tehát egy régóta esedékes eredményt könyvelhet el a magyar hegymászás.
Forrás:
http://www.mhssz.hu/index.php/component/content/article/95-tatrai-csucs
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Az alsóerdőfalvai templom felújítása
Már többször linkeltünk a kiváló Tatryblogra, amelynek a szerkesztője, Tomáš Bujna – hozzám hasonlóan – építész. Így hát kétszeresen is aktuális az a cikk, ami az Építészfórumon jelent meg a napokban: egyrészt azért, mert egy Tátra alatti épületről szól, másrészt azért, mert a szerzője is tatrista (ezt a szót Kércsi Lászlótól tanultam, a Tátrával foglalkozó embereket érti alatta).
Alsóerdőfalva (Nová Lesná, 747 m) temploma a XIII. században épült. Sajnos az utóbbi évszázadban nem túl szép belső kiegészítéseket kapott, és az állapota is leromlott.
Tomáš Bujna (alias Orol) kortárs eszközökkel állította helyre a templom időtlenséget sugárzó belsejét.
Tovább az Építészfórum cikkére:
Egy kicsiny templom újjászületése

Fotó: Stano Dubík, kép forrása: www.epiteszforum.hu
- A hozzászóláshoz belépés szükséges




Friss hozzászólások
15 hét 2 nap
15 hét 3 nap
17 hét 3 nap
18 hét 1 nap
27 hét 4 nap
27 hét 4 nap
35 hét 4 nap
35 hét 4 nap
36 hét 4 nap
45 hét 1 nap