www.magas-tatra.hu

Nézzétek meg a tátrai webkamerák képeit, önmagukért beszélnek.
Kőpataki-tó (Skalnaté pleso, 1765 m):
http://www.holidayinfo.sk/hu-hu/summer/gallery/?id=708867
Lomnici-csúcs (Lomnický štít, 2594 m):
http://www.holidayinfo.sk/hu-hu/summer/gallery/?id=708864
(Utóbbin most éppen semmi nem látszik, szerintem belepte a hó, de ha kitisztul, biztos szép havas tájat fogunk látni.)

(Így nyár vége felé jöjjön még egy téli élménybeszámoló, ezúttal Sumesz tollából. A túra időpontja: 2008. március 15.)

Sokat töprengtem azon, hogy miként is kezdhetném a túrabeszámolómat, mert zéró "publicista" tapasztalatom élvezhetetlenné teheti a szösszenetem, ami akár lavinaszerűen kedvszegőként is hathat a tisztelt olvasóra. Tekintse irományomat, illetve tekintsed irományomat – sporttársi tegeződésből – egy könnyed baráti levélnek. Hol is kezdjem? Kezdem az elején. 2004 júliusában szegedi cimborákkal döntöttünk úgy, hogy irány Görögország. Szép volt, jó volt, agysejttemető volt, de csak egy valami volt felejthetetlen, s az az Olimposz. Alföldi (pesti síkságról) gyerekként a budai hegyek látványa is elkápráztatott, de az Olimposz maga volt a geológiai értelemben vett orgazmus. Menetelés fel a hegyre, ahol olyan egyedül van az ember, hogy még önmagában is társra lel (jó értelemben:), s nagyon mélyről feltörő gondolatok megértetik az emberrel, hogy mi az, amit tisztelni kell. A hegyen már eldöntöttük többen is, hogy jövőre irány a Tátra, de szokás szerint semmi nem jött össze a tervezetekből, csak ismét Olimposz, Olimposz, Olimposz. Sajnos v. szerencsére egy kedves csoporttársam felvilágosított arról, hogy a Tátránál nincs szebb, ha tehetem, akkor tartsak velük a legközelebbi kirándulásukon.

Így a tomboló nyár közepén azt hiszem, mindenkinek jól fog esni az utolsó téli túránk leírása.
A túra időpontja: 2008. április 26.

A hegyeket, csúcsokat meghódítani lehet, nem legyőzni. A meghódítás szóban ugyanis benne van, hogy vágyunk tárgya elfogadja közeledésünket, közel enged magához.
Régóta dédelgetett álmunk a Sátán (Satan, 2421 m) meghódítása. Én talán az egyik első tátrai kiránduláskor néztem ki magamnak, és mondásaim hegycsúcsává vált, olyan csúccsá, amit az ember tréfásan megemlíthet, ha a kirándulási terveiről faggatják: „Én arra vágyom, hogy megmásszam a Sátánt.” hozzátéve persze, hogy a Sátánra turistaút nem vezet. Mivel akkoriban még meg sem fordult a fejemben, hogy valaha valami közöm is lehet majd a hegymászáshoz, így a Sátán tényleg csak mondásaim tárgya maradt – egy ideig…

Mielőtt elködösülnek az emlékek, gyorsan megírom, milyen volt az idei „téli táborunk”. A tavaly téli szép élmények hatására úgy határoztunk, hogy a fiatalabb – és bohóbb – éveinkben még sítáborral töltött téli pihenőidőt, vagy legalábbis egy részét idén a Zöld-tónál (Zelené pleso, 1550 m) töltjük. Nagy meglepetésünkre szolgált, hogy kis kedves kétágyas szobák is vannak a Zöld-tavi házban (Chata pri Zelenom plese), kilátással a Karbunkulus-toronyra (Jastrabia veža, 2137 m). Nem sok minden változott a házban, a kaja még mindig ugyanolyan jó és bőséges, a személyzet fiatal hölgytagja viszont elkezdhetett angolul tanulni – egyelőre még nem sok eredménnyel, de a szándék biztató. Hiányzott viszont a fényes fekete labrador, aki mindig a földszinti folyosón feküdt.